Kollégák és párok? Erre figyeljünk!

A kedvesünkkel együtt dolgozni és megfelelően kezelni a helyzetből adódó kihívásokat nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Lássuk, mit érdemes szem előtt tartanunk!

Hogy mennyire tudjuk megőrizni a magánélet és a munka egyensúlyát abban az esetben, ha az a személy, aki az előbbiben a társunk, hirtelen a munkahelyünkön is ott terem, sok tényező függvénye. Akár otthon, akár a munkahelyen vagyunk a nap jelentős részében „összezárva”, tudatosság, önismeret, valamint nagyfokú önfegyelem szükséges ahhoz, hogy a partneri viszony a megmérettetések hatására ne hagyja el a v-betűt. Ha ügyesen menedzseljük a dolgot, akkor azonban előnyünk is származhat belőle: jobban megismerhetjük egymást, és el is mélyíthetjük a kapcsolatunkat. Ma Gégöl Júlia karrier coach segít nekünk összeszedni azokat a hozzávalókat, amelyekből jól működő pár- és munkakapcsolatot főzhetünk.

A tudatosság szerepe
Az élet sokféle forgatókönyvet írhat: vannak párkapcsolatok, amelyek a munkahelyen szövődnek, és megesik az is, hogy mi kerülünk oda, ahol a kedvesünk dolgozik. Számos példát látni továbbá arra is, hogy az egyazon hivatásban tevékenykedő párok közös vállalkozásba fognak. Akárhogy is teremtődik meg a helyzet, interjúalanyunk szerint a legfontosabb, hogy a döntésünket ne egyoldalúan, hanem közösen hozzuk meg, figyelembe véve az önismereti tényezőket is.

„Először is érdemes tisztázni magunkban, hogy mi milyen típusok vagyunk: vajon az együtt, egy légtérben töltött idő drasztikus növekedése vélhetően jó hatással lesz ránk, vagy ellenkezőleg, néhány nap, és a pokolba kívánjuk majd a párunkat? Tapasztalat híján nehéz lehet döntést hozni, a megérzéseink azonban a legtöbb esetben megsúgják, tanácsos-e tenni egy próbát, vagy a várható konfliktusok elkerülése érdekében inkább másik megoldást keresünk” – mondja Juli. Az utóbbi esetben szóba jöhet egy munkahelyen belüli divízió- vagy pozícióváltás, vagy – ha már egy ideje egyébként is érett bennünk a továbblépés gondolata – új munkahelyet is kereshetünk. A nagyfokú tudatosság és mind magunk, mind párunk igényeinek, elképzeléseinek ismerete mindenesetre elengedhetetlen.
De vajon mi mindent szükséges megbeszélnünk?

Keretek és szabályok
A munkahelyen kialakuló romantikus kapcsolatok kezdeti időszakát áthatja és megfűszerezi az izgalom, a titkos összetartozás. Ez a pezsdítő faktor azonban hamar erejét veszti, és amint a kapcsolat komolyra fordul, a szokásjog is elvárja, hogy transzparensen vállaljuk a kapcsolatunkat a kollégáink előtt. Összeszokott párként vagy házastársként pedig szinte lehetetlen is lenne titokban tartani a viszonyunkat – hiszen a testbeszédünk, a mimikánk, sőt – ahogyan arra lentebb ki is térünk – a légkör, amit együtt teremtünk, árulkodó lehet.

A szakértő szerint érdemes őszintén és nyíltan kezelnünk a helyzetet – ehhez pedig muszáj bizonyos szabályokat is lefektetnünk. „Merjük megbeszélni és meghatározni a kereteinket! Osszuk meg egymással a gondolatainkat azt illetően, hogy mi az, ami jó lehet abban, hogy együtt dolgozunk, és mi az, ami nem” – veti fel a coach, majd folytatja az átgondolnivalókkal:

„Például elméletben kellemesen hangozhat, hogy minden szabadidőnket, ebéd-és kávészünetünket együtt tölthetjük, de amennyiben így járunk el, értékes munkahelyi kapcsolatokat veszíthetünk. Ha az egyikünk elvárja, hogy sülve-főve együtt legyünk, a másikban könnyen kialakulhat egyfajta kontrollvesztés-érzet – vagyis, hogy a másik rendelkezik az időnk, s ezáltal felettünk is. A sokfajta hatás és következmény miatt fontos egyeztetnünk az igényeinket, és törekednünk rá, hogy legalább egy részét megtartsuk a korábban kialakított munkahelyi szokásainknak. Fektessük le a kereteket annak kapcsán is, hogy (ha egyáltalán megtesszük,) milyen formában fejezzük ki az érzelmeinket a többiek előtt – a gyakori kézfogás, a testi kontaktus ugyanis zavaró lehet a munkatársaink számára” – világít rá interjúalanyunk.

Munkaidő, énidő, miidő
Ahogyan meghatározzuk, mennyire engedjük be a magánéletünket a munkahelyünkre, úgy kell arról is elgondolkodnunk, miképpen őrizhetjük meg a társkapcsolatunk, az otthoni életünk határait. Attól ugyanis, hogy a napunk jelentős részét a szó szoros értelmében együtt töltjük, egyáltalán nem biztos, hogy ez a kapcsolatunkra is kedvezően hat – sőt! „Ha meg akarjuk előzni a kiégést, valamint a párkapcsolat kiüresedését, mindenképpen érdemes beiktatni nemcsak a megszokottnál több énidőt, hanem közös minőségi időt is. Munka után edzhetünk egyet, amíg a párunk elintézi a bevásárlást, vagy elmegy a gyerekekért az óvodába – efféle kompromisszumok segítségével marad idő mind a teendőkre, mind önmagunkra” – árulja el a coach.

A szakértő szerint a határok összemosódására utal, ha észrevesszük, hogy a közös munka okán mindenhova együtt megyünk, vagy éppen másról sem beszélünk egész nap, mint a munkahelyi élményeinkről és feladatainkról.

„Könnyen munkamániába torkollhat ez a helyzet, kiváltképp, ha mindketten szenvedélyesen szeretjük a munkánkat. A közös hajtás kezdeti motiváló hatása egy idő után azonban romboló lehet, hiszen akadályozza, hogy kikapcsoljuk, és más módon is töltekezzünk. Ezért nagyon fontos, hogy elkülönítsünk valamennyi énidőt, amikor az egyéni kedvtelésünk, szabadidőnk élvezete van terítéken. Nem árt továbbá észben tartanunk, hogy a munkahelyen együtt töltött idő nem egyenlő a minőségi, párkapcsolatunk épülését, elmélyítését szolgáló mi-idővel” – hangsúlyozza Juli.
Szervezzük az időnket a lehető legtudatosabban, hogy elegendő energiát fektethessünk életünk mindkét színterébe, és ha felismerjük, hogy mindez kevés, hogy az egyik irányba való eltolódás problémát jelent, beszéljünk az érzelmeinkről, hogy közösen kereshessük a megfelelő megoldást!

Konfliktusmegoldás, ön- és társismeret
Megeshet, hogy épp egy hétköznap reggelen érnek minket bosszúságok, és egy kialakuló párkapcsolati konfliktus még dolgozik bennünk, amikor a munkahelyünkre érünk. Fontos tisztában lennünk vele, hogy bármennyire igyekszünk is nyugalmat erőltetni magunkra, a környezetünk bizony átveszi ideges rezgéseinket, és feldúlt állapotunk toxikus légkört teremthet. „Kezeljük a nézeteltéréseinket érett felnőttként, és lehetőleg ne vigyük be azokat a munkahelyünkre. A kétértelmű, cinikus megjegyzések lehetetlenné teszik a hatékony munkavégzést, és kollégáinkat is nehéz helyzetbe hozzák – hiszen úgy érezhetik, választaniuk kell, ki mellé állnak a vitában, ez pedig kikezdi a csapatkohéziót” – magyarázza a coach., mielőtt rátér a megoldásra.

„Ilyen esetben segíthet, ha fizikailag is elkülönülünk egymástól – például induljunk eltérő időben, külön útvonalon. Adjunk magunknak időt és teret, hogy megnyugodhassunk, és elnapolhassuk a konfliktus megoldását a munkaidő utánra”– javasolja Juli. Végezetül a szakértő szerint nem árt azzal is számolnunk, hogy munka közben esetleg a párunk új oldalaival, tulajdonságaival szembesülhetünk – és nem biztos, hogy ezek mindegyike szimpatikus lesz a számunkra. Ilyenkor érdemes tapintatosan, de őszintén megosztanunk egymással a megfigyeléseinket – az így szerzett ismeretek ugyanis kedveznek a személyiségfejlődésnek és az önismeret elmélyítésének is.

Amennyiben nem sikerül jól kezelnünk a változást, és a közös karrierépítés negatívan hat a párkapcsolatunkra, érdemes megfontolnunk a pozíció-, vagy épp a munkahelyváltást. Ha elhatároztuk magunkat, válogassunk körültekintően és személyre szabottan az álláslehetőségek között! Töltsük fel frissített önéletrajzunkat ide, a naprakészség érdekében pedig ne felejtsünk el hírlevelet és Facebook értesítést is kérni!

 https://www.profession.hu/cikk/kollegak-es-parok-erre-figyeljunk