Jobb későn, mint soha: végre jöhet a rokkantsági kompenzáció

Azt a rokkantsági nyugdíjast, akinek a megszűnő nyugdíja helyett kapott rokkantsági ellátása sokszor a nyugdíja felét sem érte el, mert a törvényi rendelkezések változása miatt a hatóság állapotjavulásra hivatkozott, végre kompenzálják. De hogyan?

Ha személyes kérdése van a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

Rokkantsági kompenzáció 2022-ben és később

Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek: megszületett az a törvényjavaslat, amely a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvénynek egy olyan rendelkezését hivatott kijavítani, amelynek alkalmazása az érintett embereknek a nemzetközi jogba ütköző módon tartós és jelentős károkat okozott.
A NyugdíjGuru News portálon folyamatosan nyomon követtem az eseményeket, és négy összefoglalómban is szóvá tettem azt a méltánytalanságot, hogy a törvényhozás az Alkotmánybíróság felszólítása ellenére több, mint két éve mulasztásos jogsértést követ el. Legutóbb 2021. március 15-én hívtam föl erre a figyelmet, és láss csodát: két hétre rá megszületett a kompenzációs törvényjavaslat.
Érdemes végignézni a folyamatot, hogy érthetővé váljék, egyáltalán miről van szó, és az új törvényjavaslat szerint kit érinthet és milyen összegben a kompenzáció. Az áttekintés végén elemzem az eddig napvilágra került információk fényében, hogy valójában mennyire méltányos ez a kompenzáció az érintett személyek számára.
1.
A megváltozott munkaképességű személyek ellátása megállapítása ügyében a Kúria nemzetközi szerződésbe ütközés okán az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte.
Ennek részleteit ebben az összefoglalómban mutattam be 2018. április 3-án.
2.
Az Alkotmánybíróság 21/2018. (XI. 14.) AB határozata a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvénnyel (Mmtv.) kapcsolatos, nemzetközi szerződésből származó mulasztás megállapításáról és alkotmányos követelmény megállapításáról szól.
E határozatban az Alkotmánybíróság kijelenti, hogy az Országgyűlés nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztását valósította meg.
Tette ezt annak révén, hogy az Mmtv. 12. § (1) bekezdés a) pontját a törvény 33/A. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozó esetekben oly módon rendelte alkalmazni, hogy ezzel egyidejűleg nem alkotott olyan szabályokat, melyek lehetővé teszik az ellátás összegének meghatározása során
- az ellátásra jogosultak élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota javulásának mértéke, illetőleg
- a 2012. január 1. napját megelőzően megállapított ellátás összege figyelembevételét.
A határozatban az Alkotmánybíróság megállapította: az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdéséből következő alkotmányos követelmény, hogy az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontjának „– az állapotjavulás kivételével –” szövegrésze kizárólag azon ellátásra jogosultak esetén alkalmazható, akiknek nem csak a jogszabályok szerinti kategóriák és értékek alapján meghatározott jogi értelemben vett állapota, hanem az élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota is kedvezően változott.
Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben kiemelte: ellentétes az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (Egyezmény) Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkével az a szabályozás, mely a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak rendszerét oly módon alakítja át, hogy annak eredményeként az egyének az átalakítással összefüggésben túlzott terhet viselnek.
Túlzottnak tekinthető a teher akkor, ha az egyéb körülmények jelentős változása nélkül, pusztán az ellátórendszer jogi kereteinek megváltozása miatt a fogyatékossággal élő személyek jogi értelemben vett állapota anélkül javul és ezáltal az őket megillető ellátás összege anélkül csökken, hogy az érintett személyek tényleges fizikai állapota valójában megváltozna.
Ebben az esetben ugyanis nincs olyan, az ellátásra jogosult személy oldalán értékelhető valódi körülményváltozás, amely az ellátás összegének felülvizsgálatát lehetővé tenné az állam számára.
Az Alkotmánybíróság ugyancsak utal arra, hogy az Egyezmény vonatkozó rendelkezése összhangban van Magyarország egyéb vállalt nemzetközi kötelezettségeivel, így különösen a CRPD (Convention on the Rights of Persons with Disabilities, vagyis a Fogyatékkal élő személyek jogairól szóló Egyezmény) 28. cikkével is.
Az Alkotmánybíróság mindezek következtében alkotmányos követelményként állapítja meg, hogy az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontjának „– az állapotjavulás kivételével –” szövegrésze kizárólag azon ellátásra jogosultak esetén alkalmazható, akiknek
- nem csak a jogszabályok szerinti kategóriák és értékek alapján meghatározott jogi értelemben vett állapota, hanem
- az élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota is
kedvezően változott.
Csak az ilyen, az élethelyzetet érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot-javulás értékelhető ugyanis az ellátásra jogosult személy állapotában bekövetkező valódi javulásként, mely értelmezés összhangban áll az Egyezmény Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkével és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) gyakorlatával.
Az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a rokkantsági ellátás összege az állapotjavulás kivételével nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Abban az esetben azonban, ha az ellátásra jogosult állapota javul, a rokkantsági ellátás összegét az Mmtv. általános szabályainak megfelelően kell megállapítani.
Mindez azt jelenti, hogy amennyiben az ellátásra jogosult egészségi állapotában javulás következik be, akkor az ellátás összegét oly módon kell megállapítani, hogy a rokkantsági ellátás összege az Mmtv. 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti maximális összeget nem lépheti túl, és az a havi átlagjövedelem 40 százaléka, de legfeljebb az Mmtv. szerinti alapösszeg 45%-a, lényegében függetlenül attól, hogy az ellátásra jogosult számára 2012. január 1. napját megelőzően folyósított rokkantsági nyugdíj összege mekkora volt.
Miközben az Mmtv. 34. § (5) bekezdése a 2011. december 31-én rehabilitációs járadékban részesülő személyek Mmtv. szerinti ellátásainak megállapítása esetére tartalmaz olyan kisegítő szabályt, hogy amennyiben az az ellátásra jogosult számára kedvezőbb, havi átlagjövedelemként a megszűnést megelőző hónapra járó rehabilitációs járadék összegének 140 százalékát kell figyelembe venni, addig az Mmtv.
- sem hasonló átmeneti rendelkezést nem tartalmaz a 2011. december 31-ig folyósított rokkantsági nyugdíjak vonatkozásában,
- sem pedig arra nem biztosít lehetőséget, hogy a korábbi rokkantsági nyugdíj összegét megalapozó biztosítási jogviszony időtartama, illetőleg a járulékfizetés alapját képező jövedelem összege képezze a rokkantsági ellátás kiszámításának alapját.
Az Mmtv. eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok által kötelezően alkalmazandó rendelkezései ugyancsak nem teszik lehetővé az ellátásra jogosult tényleges fizikai állapotában bekövetkező javulás mértékének figyelembevételét akkor, amikor a rokkantsági ellátás összege az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Mmtv. 12. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerül meghatározásra.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapítása szerint egyértelműen azonosítható egy olyan csoport (így különösen azon, 2012. január 1. napját megelőzően rokkantsági nyugdíjban részesült ellátásra jogosultak, akik a korábbi járulékfizetésükre, illetőleg szolgálati idejükre tekintettel az Mmtv. szerint maximálisan megállapítható rokkantsági ellátás összegét lényegesen meghaladó mértékű rokkantsági nyugdíjban részesültek), akikre az Mmtv. által bevezetett szabályozás már önmagában is aránytalan terhet ró azáltal, hogy nem teszi lehetővé
- sem a korábbi ellátásuk összegének,
- sem a korábbi szolgálati idejüknek és járulékfizetés alapját képező jövedelmük mértékének,
- sem pedig a tényleges fizikai állapot-javulásuk mértékének értékelését
a rokkantsági ellátásuk Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontja által alkalmazni rendelt Mmtv. 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megállapítása során.

A szabályozás további hiányossága, hogy az Mmtv. 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rokkantsági ellátás megállapítása során az ellátás összege meghatározásának alapja minden esetben az átlagjövedelem, ami korábbi, 2012. január 1. napját megelőzően megítélt rokkantsági nyugdíj folyósítása esetén
- nem az ellátásra jogosultak rokkantsági nyugdíj meghatározásához alapul vett jövedelme, hanem
- az ezen jövedelemből számított, és annak mértékét nyilvánvalóan el nem érő rokkantsági nyugdíj.
Mindez azt jelenti, hogy az Mmtv. vonatkozó rendelkezései értelmében a szabályozás hiányosságából adódóan még azonos szolgálati idő és járulékfizetés alapját képező jövedelem esetén is alacsonyabb összegű ellátásra válhatnak jogosulttá azok, akik az Mmtv. hatálybalépésének időpontjában már rokkantsági nyugdíjban részesültek, azon ellátásra jogosultakhoz képest, akik az Mmtv. hatálybalépését követően válnak csak rokkantsági ellátásra jogosulttá.
Az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza, hogy túlzottnak tekinthető a teher akkor, ha az érintett fogyatékossággal élő személyek tényleges fizikai állapotának kismértékű javulása az egyéb körülmények jelentős változása nélkül az ellátásuk összegének állapotjavulásukat nyilvánvalóan aránytalan mértékben meghaladó, jelentős csökkentésével jár.
Az Alkotmánybíróság 2019. március 31-i határidőt szabott az Országgyűlésnek, hogy változtassa meg a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény egyik - nemzetközi szerződésbe ütköző, alkotmánysértő - rendelkezését

Minderről ebben az elemzésemben írtam 2019. február 23-án.
3.
Újabb összefoglalóban hívtam föl 2020. június 19-én a figyelmet arra, hogy érthetetlen és védhetetlen módon már 19 hónapja mulasztásos jogsértésben van a magyar Országgyűlés.
4.
Legutóbbi, 2021. március 15-én közzétett elemzésemet azzal kezdtem, hogy a COVID-veszélyhelyzetben elenyészően kevés figyelem irányul a megrokkant emberek sokszorosan kiszolgáltatott helyzetére.
Ennek egyik letagadhatatlan bizonyítéka, hogy a magyar törvényhozás két éve képtelen kijavítani a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvény egy olyan rendelkezését, amelyről az Alkotmánybíróság már 2018-ban megállapította, hogy sérti a nemzetközi jogot, így alkotmányellenes.
A javítás mindössze egyetlen mondat két szavának a törlését igényelné. Tekintve, hogy a mai magyar törvényhozás akár napok alatt is meghoz olyan komplex törvényeket, amelyek hatalmas szektorok (oktatás, egészségügy) működését képesek gyökeresen átalakítani, érthetetlen, miért késlekednek egy percek alatt elvégezhető javítással ilyen hosszú ideje.
Pedig e késlekedéssel továbbra is megkeserítik annak a néhány ezer érintett volt rokkantnyugdíjasnak az életét, akinek e nyugdíja helyett 2012 óta rokkantsági ellátást állapítottak meg, majd az ellátás felülvizsgálata nyomán az egészségi állapotukat - nem a tényleges testi helyzetük, hanem a megváltozott jogszabályi környezet miatt - javulónak minősítették, így drámai mértékben, akár a felére csökkentették az ellátásuk összegét.
5.
Végre!
Két héttel az utolsó összefoglalóm közlését követően (bár nyilván nem annak hatására...), 2021. március 31-én benyújtották a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Ennek indoklásában egy szó sem szerepel arról, hogy miért csúsztak több mint két évet az előterjesztők az alkotmánybírósági határidőhöz képest - de nyilván jobb későn, mint soha.
A javaslat 2021. július 1-jén - vagyis az Alkotmánybíróság által szabott határidőt, 2019. március 31-ét követően 823 nappal, a nemzetközi jogba ütköző rendelkezés 2012. január 1-jei hatálybalépését követően 3469 nappal - lépne hatályba.
Egyébként
- 823 nap 27 havi, vagyis 2 év 3 havi rokkantsági ellátás folyósítási tartamával,
- 3469 nap pedig 114 havi, vagyis 9 év 6 havi rokkantsági ellátás folyósítási tartamával egyenértékű időtartam.
A törvényjavaslat szerint ha a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy a felülvizsgálatát követően rokkantsági ellátásra vált jogosulttá, és azt a 2011. decemberre járó ellátás időközi emelésekkel növelt összegénél alacsonyabb mértékben határozták meg, az érintett 2022. március 31-éig 500.000 forint kompenzációt kap egy össszegben. Előtte nyilatkoznia arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igénye nincs.
Persze fölmerül a kérdés, hogy közel tíz évi méltánytalanság elszenvedése után ugyan miért kell várnia még egy teljes évet (igaz, a határidő véletlenül pont a jövő évi áprilisi választások előtti hónapban telik le...) az érintett rokkantaknak erre a kompenzációra, különösen, ha figyelembe vesszük annak valójában rendkívül alacsony összegét.
Ha ugyanis ezt a kompenzációt az érintett 114 hónapra vetítjük, akkor havi 4.390 forintos növekmény jut egy havi ellátás összegére.
Az egész alkotmányjogi eljárást kirobbantó bírósági ügyben az érintett személy 91.535 forint összegű ellátása helyett a felülvizsgálatot követően 41.850 forint összegű ellátást állapítottak meg, így a két ellátás havi összege közötti különbség 49.685 forint volt.
Feltehetően nem túlzás azt feltételeznem, hogy a nemzetközi jogba ütköző módon megállapított csökkentés összege átlagosan éppen a tízszerese lehet az egyszeri kompenzáció egy hónapra eső összegének.
Vagyis nem félmillió, hanem ötmillió forint lenne a nagyságrendje annak az összegnek, amely ténylegesen kiküszöbölhetné a méltánytalanságot.
Persze vissza is lehet utasítani ezt az egyösszegű, félmillió forintos kompenzációt.
A törvényjavaslat szerint aki a félmilliós kompenzációt nem fogadja el, annál a rehabilitációs hatóság állapotvizsgálatot végez.
Ezt 2022. június 30-áig lehet kérni.
Ez a vizsgálat annak megállapítására szolgál, hogy a rokkantsági ellátást megalapozó felülvizsgálat időpontjában a 2012. január 1-jét közvetlenül megelőző fizikai állapothoz képest tényleges javulás következett-e be.
Az állapotvizsgálatot legkésőbb 2023. június 30-áig kell elvégezni.
Vagyis azok, akik nem elégednének meg a havi átlagban nem egészen ötezer forintos, viszont egyösszegben és a jövő év márciusáig fölvehető félmilliós kompenzációval, választhatják a visszamenőleges és összességében akár tízszer is magasabb különbözet kifizetése érdekében az állapotvizsgálattal járó és nyilván macerás eljárás indítását, csakhogy ennek további két év a határideje, miközben kiszámíthatatlan az eredménye. (És még a szabályait sem ismerhetjük, azt majd egy későbbi miniszteri rendelet állapíthatja meg.)
Az állapotvizsgálat során nem azt kell megállapítani, hogy a vizsgálat időpontjában - amelyet 2023. június 30-áig, vagyis újabb több, mint kétéves időtartamban kell elvégezni - milyen lesz az érintett ellátott egészségi állapota a 2011. december 31-i egészségi állapotához képest, hanem azt, hogy a 2012. január 1-jét követően megállapított rokkantsági vagy rehabilitációs ellátása első felülvizsgálati időpontjában fennálló egészségi állapota ténylegesen jobb volt-e, mint a 2011. december 31-én fennállt egészségi állapota - vagy pusztán a jogszabályi változások miatt minősült jobb állapotúnak, s emiatt csökkentették drámai mértékben a felülvizsgálatot követő ellátását.
Vagyis az állapotvizsgálat a sok évvel ezelőtti írásbeli orvosi dokumentációk áttekintésére alapulhat, hiszen az érintett személy jelenlegi vagy jövőbeni egészségi állapota nem oszt, nem szoroz e kompenzáció megállapítása tekintetében.
Így végképp érthetetlen, miért nem lehet azonnal elvégezni ezt az elemzést, vajon miért kell további két évet váratni az ilyen eljárást indítani kívánó rokkantat.
A törvényjavaslat szerint ha a vizsgálat eredménye az, hogy az érintett fizikai állapotában tényleges javulás nem következett be - vagy az nem bizonyítható -, akkor az új juttatás nem lehet kevesebb a 2011. decemberre kifizetett összeg időközi emelésekkel növelt összegénél. Ennek és a ténylegesen folyósított rokkantsági ellátás összegének különbözete legfeljebb 2012. január 1-jéig visszamenőleg is jár. Az intézkedés kiterjed azokra is, akiknek az ellátásra való jogosultsága időközben megszűnt, és azokra is, akik a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósítását követően már öregségi nyugdíjat kapnak.
Ez a valóban méltányos szabályozás azonban az érintettek életkora tükrében már egyáltalán nem látszik olyan kedvezőnek.
Ez az állításom a törvényjavaslat lehetséges kedvezményezettjeit elemezve válik érthetővé.
Azok lehetnek jogosultak a kompenzációra, akik 2011. december 31-én
a) I-II. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban,
b) az öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven belül betöltő III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban,
c) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött vagy 5 éven belül betöltő rendszeres szociális járadékban,
d) átmeneti járadékban
részesültek, a felsorolt - megszűnő - ellátások helyett 2012. január 1-jétől rokkantsági ellátást kaptak azzal, hogy az ellátás összege megegyezett a 2011. december hónapra járó ellátás összegével.
A fenti szabályok alkalmazásában az minősült az öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven belül betöltő személynek, aki 2011. december 31-éig az 57. életévét betöltötte, vagyis aki legkésőbb 1954. december 31-én született (azaz ma már 66 évesnél idősebbek).
Azok is jogosultak lehetnek a kompenzációra, akik 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban részesültek, de a nyugdíjkorhatáruknál még több, mint öt évvel fiatalabbak voltak, emiatt a megszűnő ellátásuk helyett 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátást kaptak azzal, hogy az ellátás összege megegyezett a 2011. december hónapra járó ellátás összegével. (A rehabilitációs ellátás azonban csak korlátozott ideig, legfeljebb 3 évig járt vagy járhat.)
Miért vonatkozna e személyi kategóriákra bármilyen kompenzáció, hiszen a törvény minden érintett esetében egyértelműen leszögezi: az újonnan megállapított rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás összege megegyezett a 2011. december hónapra járó ellátás összegével?
Azért, mert az átalakítás nem érintette a soros felülvizsgálati kötelezettséget - és itt kezdődtek a gondok.
Ez az a bizonyos felülvizsgálat, amelynek során a tényleges fizikai állapot javulása nélkül is megállapíthattak állapotjavulást, s emiatt akár kevesebb, mint a felére lemetszhették a döbbenten álló érintettek ellátását.
Ezt a nemzetközi jogba ütköző méltánytalanságot kell orvosolni.
Így már érthető, miért látszik az érintett személyek életkora (és természetesen eleve törékeny, de az elmúlt évtizedben akár kifejezetten és súlyosan megroggyant egészségi állapota) tükrében a látszólag rendkívül méltányos és visszamenőlegesen érdemi kompenzációval kecsegtető eljárás valójában olyan hosszadalmas, bonyodalmas, bürokratikus és kockázatos eljárásnak, amelyet valószínűleg csak nagyon kevesen mernek vagy tudnak majd választani - nem is beszélve arról, hogy további két évet feltehetően azok az érintettek sem akarnak várni, akik esetleg eséllyel megélhetnék az állapotvizsgálati eljárás végét...
Amint a fenti okfejtésemből kiderül, az eleve két évet csúszott törvényjavaslat hatályba lépését követően még további két évvel elhúzható állapotvizsgálati eljárás választásának felkínálásával nyilván az lehet az elsődleges cél, hogy minden érintett fogadja el a félmillió forintos egyszeri kompenzációt, és tartózkodjék az állapotvizsgálatra épülő utólagos kompenzáció bonyolult eljárásrendjének beindításától.
Természetesen az érintettek számára az egyszeri 500 ezer forintos kompenzáció is csodálatos ajándék lehet, miután a legtöbben nagyon kiszolgáltatott helyzetben élnek (ha már meg nem haltak). Aki azonban teheti, fontolja meg az állapotvizsgálat révén a visszamenőleges kompenzáció kivívásának lehetőségét.

https://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/megvaltozott-munkakepesseguek-ellatasai/jobb-keson-mint-soha-vegre-johet-a-rokkantsagi-kompenzacio