A tavalyi hivatalos adatok túlbecsültek, a valóságban a reálkeresetek alig emelkedhettek

Visszatérő szkepticizmus és a statisztika megtévesztő voltára utaló legyintés fogadja Magyarországon a hivatalos kereseti adatokat, az emberek körében és a médiában is. Ez az ellenérzés tavaly csak fokozódott.

A KSH szerint ugyanis 2020-ban több mint 400 ezer forint – decemberben egyenesen csaknem 450 ezer forint – volt a havi bruttó átlagkereset Magyarországon, ami 2019-hez viszonyítva közel 10 százalékos emelkedést jelentett. Maga az összeg is nagyon eltér a hétköznapi tapasztalatoktól – ez az elmúlt években is így volt –, de a reálkeresetek átlagosan 6,2 százalékos növekedése szinte hihetetlen a gazdasági válság, az 5 százalékos GDP-csökkenés közepette.

A furcsán magas átlagkereset egyik magyarázata, hogy a közgondolkodástól eltérően az átlagos fizetés nem azonos a tipikussal. Az átlagot ugyanis az azt jóval, akár többszörösen meghaladó fizetések erősen felhúzzák. (Lásd erről például ezt a cikket) A középen levő, szakszóval medián bér – melyhez képest a többet és kevesebbet kereső személyek száma azonos – sokkal jobban kifejezi a tipikus keresetet, mint az átlag. Ez utóbbit azonban a KSH évek óta nem hozta nyilvánosságra.

Márciusban azonban ez megtörtént, eszerint a bruttó medián kereset tavaly 320 ezer forint volt, vagyis az átlagnál 83 ezer forinttal kisebb. A különbség jól mutatja, hogy rengetegen keresnek a hivatalos átlag alatt. Ez a 320 ezer forint – bár sokak számára nyilván ez is álomfizetésnek tűnik – már sokkal reálisabb összegnek látszik.

Érdekes módon azonban tavaly ez a medián kereset is közel 10 százalékkal, vagyis reálértékben bő 6 százalékkal emelkedett, az átlagkeresettel éppen megegyezően. Ennek az a magyarázata, hogy mindkét statisztika csak a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottakra terjed ki, továbbá figyelmen kívül hagyja az öt fősnél kisebb cégeket.

Mivel a járvány következtében tavaly jelentősen emelkedett a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, a válság okozta fizetéscsökkentés pedig jelentős részben a kis cégeknél következhetett be, a tavalyi hivatalos béremelkedés minden bizonnyal jelentősen túlbecsült, a valós bruttó, és ezzel reálkereset-emelkedés is sokkal kisebb lehetett.

Erre utal az is, hogy az szja-bevételek – amelyek nyilvánvalóan szorosan követik a keresettömeg változását – 2020 egészében csak 4,2 százalékkal emelkedtek (ezen belül a márciusi, még válság előtti 9,1 százalék után a mélypontot jelentő júliusban csak 2,4 százalékkal). Természetesen ebben a foglalkoztatás – vagyis az szja-t fizető személyek számának – csökkenése is megmutatkozik, így a keresetek növekedése ennél némileg gyorsabb lehetett.

A KSH által mért áremelkedés 2020-ban 3,3 százalék volt. Az inflálciót – mint ismeretes – úgynevezett inflációs kosár alapján számítják, ami a havonta végzett fogyasztói árösszeírás során megfigyelt mintegy ezer terméket és szolgáltatást tartalmaz. A fogyasztói kosár átsúlyozása mindig a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetnek, 2020-ban tehát a 2018. évinek megfelelően történt.

Bár az emberek inflációs érzete elsősorban a gyakran vásárolt termékektől függ – ezért a mért áremelkedést világszerte sokan kétségesnek tartják – ennél objektívebb mérés ma nem ismert. Ugyanakkor a járvány következtében az egyes termékcsoportok 2018. évi súlya nyilvánvalóan radikálisan eltér a járvány időszakára jellemzőtől. Például az élelmiszerek forgalmi részesedése megemelkedett, az üzemanyagoké viszont jelentősen csökkent. Mivel az előbbiek ára kiemelkedő sebességgel nőtt, az utóbbiaké viszont esett, a valós áremelkedés a kimutatottnál nyilvánvalóan magasabb.

Mivel a tavalyi statisztika a béreket felfelé, az árakat viszont lefelé torzítja, a reálkeresetek valóságos emelkedése minden bizonnyal messze elmaradt a kimutatott 6,2 százaléktól, s csak minimális lehetett.

A gazdasági válság, a versenyszféra nehéz helyzete és a költségvetés állapota 2021-ben nem teszi lehetővé a minimálbér korábbi évekre jellemző dinamikus (2017-ben 15, az elmúlt három évben évi 8 százalékos) emelését. Idén hosszas vita után végül 4 százalékos – februárban életbe lépett – emelésről született megállapodás (a bruttó minimálbér 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig 219 ezer forintra emelkedett). A bérmegállapodás azt is tartalmazta, hogy amennyiben év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan további 1 százalékponttal (169 ezer illetve 221 100 forintra) emelkedik.

Erre az adócsökkentésre idén minden bizonnyal sor is fog kerülni. Ugyanis a még 2016 novemberében aláírt bérmegállapodás rögzítette, hogy 2019-től négy alkalommal minden évben tovább csökkenhet a szociális hozzájárulási adó 2 százalékponttal, ha előzőleg 6 százalékos reálbér-emelkedés valósul meg. Márpedig 2020-ban a reálkeresetek a hivatalos statisztika szerint – mint láttuk – 6,2 százalékkal emelkedtek.

A múlt év végén már hatalmasra tervezett (hivatalos szóhasználattal: prognosztizált) 2021. évi államháztartási deficit erre fedezetet is tud nyújtani. Hiszen a 2020 kora nyarán, tehát már bőven a válság időszakában elfogadott 2021. évi költségvetés 1500 milliárd forintos pénzforgalmi és a GDP 2,9 százalékát kitevő, úgynevezett eredményszemléletű hiányát a Pénzügyminisztérium 2020 decemberében készült elemzése már több mint kétszeresére emelte.

Az adócsökkentésre – s ezzel idén a második, 1 százalékpontos minimálbér-emelésre – a kialakult szokásoknak megfelelően várhatóan júliusban kerül sor. Ugyanakkor az a tény, hogy a minimálbér-emelésről idén kötött megállapodásban a felek azt is vállalták, hogy a 2021 első fél évének végén ismert gazdasági eredmények tükrében értékelik újra a megelőző másfél év gazdasági eredményeit, egyebek mellett a bérek helyzetét is, elvileg egy későbbi adócsökkentés, és ezzel minimálbér-emelés lehetőségét is magában hordja.

E lépések elmaradása azonban egy országgyűlési választásokat megelőző évben felettébb valószínűtlen. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az MNB már 3,8-3,9 százalékos, egyáltalán nem irreálisnak tűnő áremelkedést vár 2021-re, szemben a kormány korábbi, a bértárgyalásokon is figyelembe vett 3 százalékos inflációs prognózisával.

Az adócsökkentés illetve minimálbér-emelés elmaradása még akkor is valószínűtlen, ha – mint láttuk – e lépések megállapodás szerinti alapja, a 6 százalék feletti reálkereset-növekedés tavaly messze nem következett be. Csakhogy, ha a kormányzat elmulasztotta a (módszertanilag egyébként korrekt, de a válság időszakában mégis nagyon félrevezető) bér- és inflációs statisztika reális tartalmának bemutatását, akkor most sem tehet másként. (Főleg hogy a kormányzatnak politikailag is ez áll érdekében.) Az adócsökkentésnek nyilvánvalóan szerepe lesz a magas államháztartási hiányban, de sokkal jobban szolgája majd a válságkezelést, mintha ezeket a forrásokat is az eddigi gyakorlatnak megfelelően jelentős részben soha meg nem térülő beruházásokra fordítanák.

De azért ez sem a válság fő veszteseivel való törődésről szól.

Karsai Gábor 

(A szerző a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)